NYOLC

Corran azt hitte, ha még egyszer beleülhet egy vadászgép pilótafülkéjébe, attól boldog lesz. De nem lett az. Nem talált semmi rendellenességet, és a járőrszolgálat ellen sem volt kifogása. Csinált már ilyet éppen eleget, úgyhogy unalmas feladatra számíthatott. De mégsem ez okozta a problémát. A puszta tény, hogy repülhet, elég, hogy elűzze az unalmát.

Mégis, arra kellett rájönnie, hogy boldogtalan. Valami rágja belülről. Valami nem stimmel, és ezt nem tudta megemészteni. Egyre nőtt benne az aggodalom, de nem azzal volt összefüggésben, amit most csinál. Mintha most nem járőrszolgálatot látna el, hanem valami titkos küldetésben venne részt, amiről semmit nem tud.

- Nemezis Egyes, jelentést kérek!

- Egyes rendben, repülésirányítás.

A komból hallatszó hangból nem érződött csalódás vagy sürgetés, Corran mégsem tudta elkerülni, hogy ne remegjen tőle. Természetes módon idegenkedett attól, hogy manipulálják, mégis folyton kezeket látott maga körül, akik irányították, megmutatták, merre haladjon, de hogy mi okból, arról fogalma sem volt. Meglepetten tapasztalta, hogy egyre kevésbé neheztel a programja miatt - bármi is az -, ahogyan a manipuláció sem zavarja már annyira.

Értelmes ember vagyok. Nem ódzkodom a bonyolult feladatoktól. Gondolkodás nélkül megteszem, amivel megbíznak. Vagy nem?... A gondolatmenete ezzel zsákutcába is jutott, mert emlékezetéből nem tudta előásni az érveléshez szükséges motívumokat. Tudta, hogy számos veszélyes akcióban vett részt, de konkrétan egyiket sem tudta felidézni. Ebbéli tétovasága nem aggasztotta különösképpen, az egészre úgy emlékezett, mint egy komputer segítségével készített holofelvételre.

- Nemezis Egyes, 270 fok felől vendégeink érkeznek. Most tíz kilométerre vannak. Ellenségesek. Szabad kezet kap a likvidálásukhoz.

- Ahogy parancsolja. - Corran lekérte a közeledő gépek adatait, amelyek azonnal meg is jelentek a monitorján. Két TIE. A két vadász nem keltett benne félelmet, végtelen közönnyel szemlélte őket, legfeljebb néhány kósza ötlet futott át az agyán.

Két TIE-vadász közel sem annyira halálos, mint egy Tycho. A fonetikai kapcsolat teljesen logikusnak tűnt a számára: a puszta hangzás jól szemlélteti a kapcsolatot. A tény, hogy Tycho Celchu, a birodalmi ügynök is TIE-géppel repült, erőt adott neki. Tycho elárulta a Zsiványokat, és Corran elhatározta, hogy végignézi, amint megfizet ezért. Ha most nem itt volnék, minden bizonnyal Tychóra vigyáznék.

Mielőtt eszébe ötlött volna a kérdés, hogy hol is van valójában, megint megszólalt a repülésirányító hangja.

- Újabb információk a közeledő hajókról. Adás indul.

A képernyőn látott TIE-csillagvadász képe X-szárnyúéra változott. A hozzá kapcsolódó adatsor arról informálta, hogy a gépet egy bizonyos Celchu T. kapitány vezeti. Egyből felszökött az adrenalinszintje. El sem hitte, hogy ekkora szerencséje van. Hihetetlennek tartotta, hogy a véletlen az útjába sodorta Celchut, és hogy megbosszulhatja a Zsiványokat. Ezt nem hagyom ki.

Corran megfordult az Interceptorral, és ereszkedésbe fogott. Az X-szárnyúak utána iramodtak, és igyekeztek a hasa alá kerülni. Corran megint fordult, majd egy hurokkal laposan jobbra, felfelé húzott. Maga alatt hagyta az Y-szárnyúakat, amik nem vesztegették tűzerejüket a bizonytalan célpontra. A hurkot spirállá tágította, mert úgy jobban kihasználhatta a skubi manőverezőképességét, azután megpróbálta a legnagyobb sebességet kihozni a gépéből.

A feje felett felvillanó fény arra figyelmeztette, hogy ellenfele rákattintotta a célzárat. Egy gyors fordulóval, kitérővel és ereszkedéssel sikerült feltörnie a zárat, és egyben Tycho gépének nyomvonalába kerülnie. Corran kissé jobbra oldalazott, majd elindult Tycho felé. Kettős tűzerőre kapcsolta a quadlézert, gondolván, Tycho megsemmisítéséhez nagyobb tűz szükséges. Hagyta, hogy Tycho kitérjen, majd utána fordult és lőtt. Energianyalábjai sorra lepattantak Tycho pajzsáról, amint az Interceptor megsorozta.

Semmi reakció. Ez nem lehet Tycho. Corran átfordult a jobb oldali stabilizátorán, hurokba kezdett, majd tovább fordulva bal felé kimozdult. Egy újabb forduló lefelé vitte. A monitorra pillantva látta, hogy az X-szárnyúak már az első manővernél leszakadtak róla.

Corran összerezzent. Úgy repülnek, mintha TIE-csillagvadászban ülnének, nem X-szárnyúban. És az első gépben nem Tycho ül. A célzókomputert a második gépre állította, és a legördülő adatokból megtudta, hogy abban az X-szárnyúban Kirtan Loor ül. Hirtelen az a gondolata támadt, hogy azonnal szétlövi, de a józan eszét azért nem vesztette el. Sőt, inkább Loor iránti pillanatnyi érzelmei eszébe juttatták, hogy Loor és Tycho a Coruscanton összejátszottak.

Erről eszébe jutott, hogy Kirtan Loor egyáltalán nem tud űrhajót vezetni, nemhogy vadászgépet.

Loor nem lehet abban a hajóban. Annak a valószínűsége, hogy Loor és Tycho együtt kerüljön elém, a lehetetlennel egyenlő. Ahelyett tehát, hogy örülne a véletlennek, nyilvánvalóvá vált előtte, hogy manipulálják. A TIE-gép és Tycho közötti kapcsolat már akkor bevésődött az agyába, amikor Tycho felbukkant a Zsiványok között. Ha akkor úgy hitte, ez a kapcsolata pusztán a logika szüleménye, most, hogy manipulálják vele, teljes bizonyosságot nyert.

Tycho az ellenségem, tehát őt helyezték az egyik gépbe. Azután ellenségeim listájáról kiválasztottak egy másik személyt, és beleültették a másikba. Egyre gyűlt a harag Corranban, és egyre inkább romba döntötte a gátat, ami megakadályozta, hogy gondolatai a pilótafülkén kívül kalandozzanak. Hogy személyes ellenségei közül használtak fel valakit e szituációban, két dolgot sugallt neki. Először is, szimulátorban vagyok, másodszor, valaki nagyon is jól ismer, és tudja, kik az ellenségeim. Ellenségeimmel állítottak szembe, és ez jó dolog. Ez gesztusra vall, de hadd kérdezzem meg, én vajon ilyen elégtételt érdemlek, hogy Interceptorral repülhetek X-szárnyúak ellen?

A gyomra összeszorult, mintha izzó kőtömb rejtőzne a hasában, amely robbanással fenyeget. Birodalmi hajóban repülök Lázadók ellen. Ezt nem akarom. Corran tudta, hogy csak az ellenségei - a birodalom megmaradt pribékjei - akarhatják, hogy Lázadók ellen harcoljon, de közülük csak néhány venné a fáradságot, hogy ezzel manipulálja is. Néhányuk börtönbe zárná, a többiek egyszerűen csak megölnék.

Kivéve egyvalakit.

Ysanne Isard.

A gondolat revelációként hatott, és gondolatai nyomban értelmet nyertek. Isardtól mindenki retteg, és tudja róla, hogy meg tudja tömi a Lázadókat, ha kell, a saját családjuk, barátaik ellen tudja fordítani őket. Ez sikerült neki Tycho Celchu esetében, és nemcsak Tycho volt az egyetlen, aki kikerült a Lusankyáról. Isard ügynökei alaposan felforgatták a Lázadók terveit. És miután elvégezték a feladatukat, Jégszív többé nem törődött velük.

A Corran agyára telepedett köd eloszlott. Már emlékezett rá, hogy elfogása után találkozott Isarddal. Akkor mondta neki, hogy a Birodalom Lázadók elleni fegyverévé fogja átalakítani. Ez a szimulátorgyakorlat - és az előző is - arra való, hogy szokja a Lázadók szimbólumai elleni harcot. A további gyakorlatok majd bizonyára még jobban megtörik az ellenállását, miáltal egyre hatékonyabb ügynökké válik, mígnem olyanok ellen fordítják, akiket ismert, szeretett és tisztelt.

A Coruscanton most pusztító járvánnyal egyenértékű biológiai fegyver válik belőlem.

Corran megrázta a fejét, azután elengedte a botkormányt, és levette a sisakját. A koponyájára illesztett elektródákat valósággal letépte magáról, némi haj is tapadt rájuk, de nem törődött ezzel. Az elektródák a komputerbe továbbítják az agyhullámaimat. A komputer összehasonlítja az adatokat a kihallgatásom alkalmával elmondottakkal, és kielemzi belőle, hogy mit gondolok, és hogy rájöttem a manipulációra. Nagyszerű.

Letépte magáról a légzőmaszkot, és hagyta, hogy a mellére hulljon.

- Itt Nemezis Egyes. A játéknak vége. Nem árulom el a barátaimat.

Az előtte feszülő képernyőről eltűnt a csillagmező. A helyén Ysanne Isard torzója jelent meg. Kancsal szemei, a vörösben égő bal és a kéken ragyogó jobb szeme csak egyértelműbbé tette az arcáról tükröződő gonoszságot. Egyébiránt kellemes vonású arca szépnek is tűnhetett volna, de átható tekintetétől Corran több mint csúfnak látta. Hosszú, fekete haját lófarokba kötve hordta, homlokán világított a fehér hajpánt, és csak ez a kislányos mesterkéltség enyhített valamelyest az ábrázatán.

- Maga abban a hitben él, Corran Horn, hogy ez az aprócska győzelem eltérít eredeti elképzelésemtől. Hát nem fog. - Kék szeme fölött felvonta a szemöldökét. - Maga dolgozott a koréliai biztonságiaknál, így tudja, hogy némely kihallgatási módszer milyen eredményes tud lenni. Amit eddig átélt, az csupán teszt volt.

- De átmentem.

- A maga szemszögéből ez igaz lehet. - A szeme élesen villant. – Az én értékelésem szerint azonban átértékelte magát. Magára több időt kell szentelnem, mint a többiekre, de itt, a Lusankyán időből rengeteg van.

- Legalább bőségesen van időm megtervezni a szökésemet - vont vállat Corran.

- Kétlem - mondta Isard sóhajtva, mintha valami sértőt készülne mondani. - Ha gyorsan haladunk a tréninggel, egészen jól fogja érezni itt magát. Ha problémát okoz, megfontolom, mennyit ér nekünk a személye. És ez sajnos azt jelenti, hogy egy sor olyan dolgot kell végigszenvednie, amire magam sem szívesen adok utasítást. Remélem, érdekesen telnek majd a napjai, mert a technikusaim hajlamosak a kegyetlenkedésre, ha unatkoznak.

- Tőlem semmit nem fognak megtudni.

Isard a homlokát ráncolta.

- Ne kérkedjen, Horn! A négyes szintű narkózissal kezdjük, onnan haladunk lefelé, ameddig szükséges. Mindent el fog mondani, amire kíváncsiak vagyunk.

Az émelygő félelem kőkeményre szilárdult Corran gyomrában. A négyes szintű vallatásnál még azt is el fogja mondani, amit az anyja elfelejtett, amikor a méhében hordta. Nem lesznek titkaim. Ezernyi emlék futott át az agyán, amint sebtében igyekezett szétválogatni az értékes és értéktelen információkat.

Ez a művelet, bár fájdalmas volt, mosolyt csalt az arcára. Gil Bastra, aki egy sor hamis személyazonosságot kreált a számára, volt annyira alapos, hogy az új identitásokat bevezette a külvilág adatbankjaiba is. Loortól mindent megtudhattak CorSeces napjaimról. Hála Gilnek, vajmi kevés használható információval szolgálhatok Isardnak. Addig az időpontig, amíg nem csatlakoztam a Zsiványokhoz, semmit nem tudnak rólam. A Lázadókról pedig én magam sem tudok annyit, hogy árthatnék nekik.

- Látom, mosolyog, Horn. Most elég erősnek érzi magát ahhoz, hogy a képembe vigyorogjon, de a dolgok meg fognak változni. - Isard is elmosolyodott, és Corran ezt félelmetesnek találta. - Mire végzünk magával, ez a mosoly csak emlékkép marad, mégpedig a legfájdalmasabb fajtából való.